Felsőnána Község Önkormányzatának Képviselőtestülete 5/2009. (.XI.01.) számú rendelete a községi közművelődési feladatok ellátásáról

Felsőnána Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 10.§. a.) pontjában, valamint a kulturális javak védelméről és a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény 77. §-ban foglalt felhatalmazás alapján közművelődési feladatairól, azok intézményi és intézményen kívüli szervezeti keretéről, költségvetési támogatásáról, valamint a szolgáltatások díjköteles és díjmentességi köréről az alábbi rendeletet alkotja. 

1.§.

A rendelet hatálya a Felsőnána község közigazgatási területén folytatott közművelődési tevékenységre és az azokban résztvevő személyekre, valamint a felsőnánai lakosok és szervezetek által Felsőnánán kívül folytatott közművelődési tevékenységre terjed ki.  

2.§.

 A rendelet célja és az ebből következő helyi feladatok:  

 

(1) a település hagyományainak ápolása

-         a helytörténeti, honismereti tevékenység fejlesztése keretében,

-         népművészeti és hagyományőrző közösségek életre hívásával és működtetésével,

-         a helyi társadalom kiemelkedő közösségei és személyiségei közművelődési szerepének növelése által,

-         a helyi értékek védelmének és ápolásának biztosításával,

-         alapítványok, egyesületek támogatásával,

-         elismerések ösztönző hatása révén;  

(2) a településen értékteremtő tevékenységek fejlesztése

-         öntevékeny körök és csoportok keretében,

-         kiemelkedő tehetségű helyi alkotók támogatásával;  

(3) az európai, az összmagyar, a helyi térségi és a saját községi kulturális értékek közvetítése és továbbadása

-         iskolán kívüli és felnőttoktatási keretekben,

-         rendezvények, kiállítások, találkozók, bemutatók révén,

-         különösen állami, egyházi és egyéb helyi ünnepi és kiemelkedő alkalmakhoz kapcsoltan;

 (4) a település természeti, környezeti, történelmi, kulturális és közösségi értékeinek közismertté tétele

-         a település határain kívüli bemutatkozások keretében,

-         a településre irányuló kulturális turizmus fejlesztésével;  

(5) rekreációs, szabadidős, szórakozási és közösségi lehetőségek megteremtése

-         kiemelten az ifjúság és az időskorúak számára.  

3. § 

A feladatok ellátásának szervezeti keretei:  

(1) Az Önkormányzat a fenti feladatok hatékony megvalósítása érdekében működteti a település könyvtárát, mint mozgókönyvtárat (amely egyúttal az Illyés Gyula Megyei Könyvtár Könyvtári Szolgáltatóhelye is).  

(2) Az Önkormányzat szükség szerint lehetővé teszi egyéb meglévő intézményei tárgyi és személyi feltételrendszerének, illetve illetékességi területéhez tartozó köz- és egyéb szolgáltató területek kulturális célú kiaknázását. Ezek:

-         az óvoda,

-         az általános iskola,

-         a sportpálya,

-         a volt mozi épülete,

-         a buszmegálló épülete,

-         a település központja,

-         Tolna megye geometriai középpontja.  

(3) Az Önkormányzat elfogadja egyéb szervezetek feltételrendszerének használati lehetőségét azok felajánlása esetén. Ilyen például az evangélikus templom épülete.  

(4) Az Önkormányzat együttműködik a községben bejegyzett kulturális célú civil szervezetekkel (egyesületekkel és alapítványokkal), és amennyiben az együttműködő szervezetek száma eléri a kettőt, akkor az Önkormányzat Körjegyzőjének közreműködésével létrehozza és működésében segíti a Községi Közművelődési Tanácsot, amely az Önkormányzatot segíti a helyi közművelődési igények összegyűjtésében, megfogalmazásában, rangsorolásában, illetve a helyi állampolgárok érdekeit érvényesítve kontrollálja e rendelete végrehajtásában.  

4. §  

A feladatok ellátásának finanszírozási formái:  

(1) Az Önkormányzat e rendelete 3. § (1) és (2) bekezdése szerinti szolgáltatásai tárgyi és személyi feltételeinek, valamint folyamatos működésének pénzügyi fedezetét saját költségvetése részeként biztosítja

-         a központi közművelődési normatív támogatás, valamint

-         saját egyéb önkormányzati bevételei terhére.

 (2) Ezen intézményeiben a közösségi terek kulturális célú használatát

-         térítésmentesen biztosítja az iskolai és óvodai ünnepségek, 5 évente megrendezésre kerülő osztálytalálkozók lebonyolításához, a településen működő civil szervezetek rendezvényeihez,

-         bérleti díj ellenében biztosítja lakodalmak, búcsúk megrendezéséhez, a település nagyrendezvényein résztvevő, szolgáltatást nyújtó természetes, illetve jogi személyiséggel rendelkezők számára.

 (3) A 4. § (2) bekezdése szerinti térítések és díjak mértékét az Önkormányzat költségvetési rendelete mellékletében évente határozza meg.  

(4) A nem kulturális (pl. kereskedelmi célú) igénybevétel esetén az önkormányzat Hivatala jogosult eseti piaci árképzéssel megállapítani a bérbeadási díjat.

 (5) Az Önkormányzat az intézményei illetve szolgáltatások fenntartásán túl közművelődési feladatainak végrehajtását az együttműködő egyéb szervezetek támogatásán keresztül is finanszírozza.

 (6) A 4. § (5) bekezdés szerinti finanszírozás céljából mindenkori költségvetési rendeletében közművelődési támogatási keretet különít el, és az ebből való részesedésre meghívásos pályázatot ír ki az együttműködő szervezetek számára.

 (7) Az Önkormányzat mindenkori költségvetési rendeletében elkülönített keretet állapít meg továbbá a tárgyévben rendezendő ünnepségek és helyi nagyrendezvények finanszírozására.

5. §

A feladatok ellátásában közreműködő személyek és szervezetek elismerési formái:  

(1) A közművelődési feladatok ellátásában közreműködő és kiemelkedő érdemeket szerző személyek és szervezetek elismerésére az Önkormányzat külön rendeletben kitüntetéseket és díjakat alapít.  

(2) A helyi kultúra területén kiemelkedő tehetségnek bizonyuló személyek számára az Önkormányzat költségvetési rendeletében szükség esetén ösztöndíj-keretet állapíthat meg, amelynek igénybevételi módját ugyanott szabályozza.  

6. §  

Ezen rendelet kihirdetése napján, 2009. november 01-én lép hatályba, és visszavonásig érvényes.  

Felsőnána, 2009. október 13. 

  

                        Bognár László                                                             dr. Fábián Lászlóné dr.

                        Polgármester                                                                       Körjegyző